Referenciák - szolgáltatás


14 év – több ezer résztvevő oktatási és tanácsadási programjainkon

Rengeteg problémánk volt az ügyfélszolgálatos személyzetünk állandó cserélődésével. Évente elhasználtunk 20-30 új munkatársat. Pedig csak egy régit kellett volna időben elbocsátanunk. Korábban sosem gondoltam volna, hogy a helyzet megoldását pont egy tesztelés fogja szolgáltatni. Most már viszont mindig tesztelni fogunk. Külön köszönet az objektivitásért és őszinteségért.
J. I. HR igazgató – szerviz, karbantartás

Elhallgattuk volna akármeddig ezt az előadást. Többet megtudtunk két nap alatt az ügyfeleinkről, mint azt megelőzően 10 év alatt sem. Remélem vannak még más szemináriumok is, mert azt biztos, hogy mindet végigcsináljuk. Köszönjük.
Zs. K-né. boltvezető – ruházati kiskereskedelem

Sokszor hallottam már, hogy az emberi tényező milyen fontos. Most meg is győződhettem róla. Szívesen leírnám, hogy hány személyi döntést hoztam a tréning alatt, de nem lenne elég hozzá a lap. Így csak azt mondhatom, hogy minden vezetőnek csak ajánlani tudom ezt a tréninget. Ez a vezetés alapja.
T. H. Sz. vezérigazgató – fuvarszervezés, export - import

Nagyon hasznos ismeretekhez jutottunk mind a cégépítés, mind pedig az oktatási módszereink területén. Ez a szeminárium pont jókor jött, hogy kimozdítson a 10 év alatt kialakult állóvízből minket. Köszönjük a külső segítséget, belülről ezzel soha sem birkóztunk volna meg.
S-né. K. I. iskolaigazgató – nyelvoktatás, felnőttképzés

A jó bemutatós és a jó szervező mint a fehér holló. Sokáig tart a keresgélés, mi már évek óta keresgélünk. Aztán a végén kiderül, hogy alkalmas jelentkező volt bőven, csak éppen mi kiszűrtük, és pont őket nem vettük fel, mert szimpatikus és nem alkalmas jelölteket engedtünk át a rostán. A lényeg, hogy most már megtanultuk, mit kell figyelni. Köszönjük.
Dr. S. F. irodavezető - ingatlanközvetítés

Nagyon hasznos és érdekes oktatásban volt részünk. Azt hiszem, gyökeresen máshogyan fogjuk ezután motiválni a munkatársainkat és néhány nehéz személyi döntést is meg kell hoznunk. Szerintem minden vezetőnek hallania kellene ezt a tréninget. Én ajánlani fogom mindenkinek. Köszönöm, hogy itt lehettem.
H. K. marketing igazgató – hirdetésszervezés

Szép dolog segíteni másoknak, de segíteni okosan kell. Ez volt a legfőbb tanulsága a két napnak számomra. Rájöttem arra, hogy az utóbbi 3 évben milyen alapvető hibákat követtem el és fájdalmas, de ki kell mondanom, hogy az előadónak mindenben igaza volt.
V. J-né. K. életmód tanácsadó – alapítványi tanácsadás

A biztosítási szakmát sajnos a rengeteg rosszul képzett és alkalmatlan ügynök lejáratta. Így egyre nehezebb jó szaktanácsadókat találni és a szakma becsületét megőrizni. Szerencsére ebben a kritikus időszakban is vannak olyan cégek mint a Human Map, amelyek segítenek jó munkatársakat találni és magas szintű képzést nyújtani. Ráadásul a bevételnövekményhez képest nevetséges áron. Köszönjük a tanácsadási programot, azt hiszem még sok ilyen együttműködésünk lesz.
K. H. területi vezető – biztosítási tanácsadás



Érdekességek

Gondolatok az összhangról, avagy mi az a nézőpont mediáció?

 

Az elmúlt években alaposan megváltoztak a gazdasági körülmények. Az emberek többsége feszült, ideges, türelmetlen, sokakat felőrölnek a mindennapi problémák. A cégvezetőkre is egyre nagyobb teher hárul, hiszen nem csak saját bőrüket kockáztatják, hanem döntéseik a munkavállalóik és azok családjainak az életére is hatással vannak. 

 

Bővebben...